TANULJ ZENÉLNI
A HANGÁRBAN!

  • Könnyűzenei magánórák a legnépszerűbb hangszereken.
  • És sokkal több: közös próbák, zeneszerzés, hangszerelés
  • Tapasztalt zenész oktatók.
  • Profi próbatermi környezet.
  • Mindenkit szívesen látunk: kezdőket, haladókat, fiatalokat és felnőtteket

ZENEI KÖZÖSSÉG.
PROFI SZEMLÉLET.
VESZPRÉM.

Mohai Szabolcs

Tárgyak: dob, zenei gyakorlat

Mottó: „Nem az ősöket kell követni, hanem amit az ősök is követtek”

Rólam, mint tanárról:

Nem mindenkinek adatik meg, hogy „családi környezetben” tanuljanak meg zenélni, ahogyan az anyanyelvünket is magunkba szívjuk. Szerencsére mesterektől, tanároktól vagy éppen zenésztársaktól is el lehet sajátítani a zenélés tudományát. Sok mindenkinek sokféleképpen sikerült már, a lényeg az önállóság elérése. Egyik célom, hogy az órákon együtt eltöltött idő alatt a tanítványok megtanulják önmagukat fejleszteni és ne legyen szükségük +1 személyre a hibáik felfedéséhez és azoknak helyreállításához, illetve az újabb irányok kitűzéséhez. Módszertanom a rögtönzésre építem, amely a kísérletező szellemiség alapja, ami a zsenialitás felszínre törésének egyik elengedhetetlen eleme.

Rólam, mint zenészről:

11 évesen kezdtem el dobolni. Az első évben játszottam már egy stúdió felvételen illetve néhány koncerten is túlestem közben. Főiskolai tanulmányaimat 17 évesen Rotterdamban kezdtem meg a CODARTS Jazz Akadémián, ahol 2 évet töltöttem el majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszéken diplomáztam le később.

Lassan 20 éve dobolok és aktívan intézményes keretek között 7 éve tanítok, részben továbbvive családom zenei és pedagógiai hagyományait.

Jelenleg Sub Bass Monsterrel (hiphop), Rácz Gergővel (pop), Balogh Kálmán & Gipsy CimbalomBand-del (népzene), Frankie Látó Quartet-el (jazz-rock fusion), Mohai Tamás Band-el (rock) játszok állandó tagként. Mellette session (alkalmi) zenészként sok más formációt és előadót kísérhettem már.